Sziasztok!
Itt az első rész, és csak annyit írnék ide, hogy a bevezetés több részes lesz, de nem fog sokáig tartani. Jó olvasást, remélem tetszeni fog :) x
Unottan bámultam ki a vonat ablakán. Már másfél órája úton voltunk, és még ugyanennyi van hátra.
Nem voltam biztos abban, hogy én is akartam ezt az egészet. De nem nagyon ellenkeztem, a szüleim ha így látták jónak, akkor jöttem. Persze ez nem azt jelenti, hogy nekem semmi beleszólásom az egészbe, egyszerűen hittem nekik. Meglátjuk.
Nővérem csukott szemmel ült mellettem, a fülhallgató zsinórja a füléből hosszan lógott teste mellett. Nekem is ezt kéne tennem. Zenét hallgatni, vagy aludni. Hiszen eléggé unatkozom.
Hátradőltem, becsuktam a szemem. Próbáltam elképzelni a helyet, ahová megyünk. Sokféle kép jelent meg a fejemben, de tudtam, hogy mind felesleges, ugyanis úgyse úgy fog kinézni, ahogy én azt mindig elképzelem. Tapasztalat.
A sok kép után egyszer csak sötét lett, és mikor újra kinyitottam a szemem, a vonat állt.
- Megérkeztünk, gyere, pakoljuk le a bőröndöket! - szólított a nővérem.
Miután leszálltunk, a szabad kezével megfogta az én kezem, hogy a tömegben ne vesszek el. Hajlamos vagyok rá egyébként...
Amikor végre volt egy kis időm szétnézni, őszintén, tetszett a környezet. Persze tudtam, hogy még nem érkeztünk meg teljesen, de már nem voltunk messze.
Nyár volt, a nap sugarai perzselően táncoltak a száraz levegőn, bejárták a hegyek oldalait, néhol kikerülve a fás részeket, árnyékot hagyva maguk után. Az egyetlen út, amely a vasútállomástól indult, keskeny volt, és csak pár méter után futott a házak közé. Velem szemben egy buszmegálló volt, ülőpad nélkül, és egy sárga busz parkolt mellette. Mi - mint ahogy még sokan mások - oda tartottunk, felpakoltuk a bőröndöket, és amíg a nővérem jegyet vett, én ülőhelyet kerestem.
Találtam egy kettes ülést, és levágtam magam az ablak melletti székbe, a bőröndöket a lábamhoz tettem, a kisebbeket a nővérem feltette a fölöttünk lévő rácsra, majd elindultunk.
Az út, ami a táborhoz vezetett, nem volt hosszú, úgy tizenöt perc. Közben a busz csodás tájakon vezetett át minket, nem is akartam hátradőlni és becsukott szemmel végigülni az utazást. Szokatlan volt, mégis annyira tetszett, hiszen sokkal másabb ez a rész, mint a város. Nyugodt, csendes, békés.
Mikor megérkeztünk, bevallom, kis félelem tört rám. A nővérem volt már ebben a táborban, én viszont most vagyok itt először. Félek hogy egyedül hagy, hiszen neki már vannak innen barátai. De ő is 10 éves volt, amikor először járt itt, akkor én is meg tudok barátkozni a helyzettel.
Ahogy sétáltunk a táborig, azon gondolkodtam, vajon milyen lesz. Egyszer örültem, mert izgalmasnak bizonyult, másszor féltem, hogy mégsem fog úgy összejönni, ahogy szeretném. De talán túlreagálom, hiszen minden gyerek jól érzi magát a táborokban. Nem?
Beértünk a táborba. Hatalmas volt. Egy köves út vezetett minket a tábor közepére, ahol egy nagy faház állt. Elég modern volt a többihez képest, amik olyan 5-6 személyes házak lehettek. Ahogy körbenéztem, a nap a szemembe sütött. Szembe egy nagy hegy állt, körbe a táborban fenyőfák, fűzfák és diófák álltak, majdnem eltakarva az egész területet a nap elől. Viszont láttam egy helyet, ahol nem állt egy darab fa sem.
Láttam kisebb játszóteret, egy ebédlőt, és messze - már nem a tábor területén belül - egy tavat.
Azonnal megszerettem a helyet.
A nővérem, Anita bement a faházba, majd pár perccel később két kulccsal, két ágyneművel, és egy papírral jött ki.
- Befizettem mindent, kaptunk ágyneműt, viszont... - itt megállt egy pillanatra, és a kezében lévő kulcsokra pillantott - nem egy szobában leszünk.
Na álljunk meg. Erről nem volt szó. Testvérek vagyunk, miért ne lehetnénk egy szobában? Ez igazságtalanság. Hirtelen elfogott a félelem.
- Mi? Miért? - kérdeztem értetlenül.
- Így vannak a helyek. Te a 19-es faházban leszel. Én... a 43-as faházban. - mikor ezt kimondta, beleharapott a szája szélébe, és felhúzott szemöldökkel nézett rám.
Remek. Bele a mély vízbe.
Anita elkísért a faházamig, majd a vállamra tette a kezét.
- Ügyes legyél, jó? Légy kedves, barátságos, biztos jó szobatársakat kapsz majd. Majd találkozunk, most én is becuccolok a házba. - nyomott egy puszit a homlokomra, majd elment, és a kezemben hagyta a kulcsot.
Kinyitottam a zárat, majd beléptem a szobába.
